A múlt század legendás játékait áttekintő sorozatunkban a hatvanas éveknél időzünk kicsit. A korábban már bemutatott G.I. Joe bábuk és a mágneses rajztábla mellett néhány érdekes társasjátékkal, szörnyecskékkel és egy elektromos sütővel a ajándékozta meg a gyerekeket.

Több máig ismert és kedvelt társasjáték gyökerei erednek a hatvanas évekből. Az Élet játéka (Game of Life), legalábbis eredeti változata, 1960-ban már egészen pontosan századik születésnapját ünnepelte. Az amerikai Milton Bradley eredetileg sakktábla-szerű pályán zajló játékában az ember életútjának főbb eseményei elevenednek meg, az iskolai tanulmányoktól a családalapításon át az időskori visszavonulásig (nyugdíj akkortájt még nemigen létezett). Az eredeti játékot legfeljebb hatan játszhatták egyszerre.

Bradley leginkább kőnyomatok készítéséből élt a játék megalkotása előtt. Leghíresebb, keresett nyomtatványa Abraham Lincoln elnököt ábrázolta, szakáll nélkül. Később azonban a kereslet drámaian visszaesett, amikor az államférfi dús arcszőrzetet növesztett. Így Bradleynek újítania kellett. Az 1860-ban megtervezett játékban a cél a „derűs öregkor”, azaz a jobb felső mező elérése volt a cél, úgy, hogy közben száz pontot összeszedett a játékos. A véletlent egy dobókockára is emlékeztető, rögzített tengely körül pörgethető szerencse-hordó emelte be a játékmenetbe. Így a játékosok nem feltétlenül lettek kongresszusi képviselők vagy sikeres üzletemberek, mert ugyanilyen könnyen börtönbe is kerülhettek, vagy épp öngyilkosokká is lehettek. A játék hamar igen népszerű lett, számos újrakiadást élt meg, de már első évében 45 ezer példányban talált gazdára, gyorsan felfuttatva a gyártó Milton Bradley Companyt is.

Az 1963-as centenáriumi újrakiadás számos változást hozott. Egyrészt, a kockás táblát körpályára cserélték, a véletlent pedig egy szerencsekerék jelenítette meg. A játékban a család, a munkahely és a tőzsde világa is szerepet kap. Státuszszimbólumokat halmozhatunk fel, vagy épp mindent elveszíthetünk a tőzsdén, hogy a végén gondtalanul költsük a milliókat nyugdíjas éveinkben, vagy épp egy idősek otthonában nyomorogjunk.

A játék népszerűsége az újrakiadást követően új magasságokba emelkedett. Számtalan apróbb módosítás mellett kiadták kártyával játszható változatban. Sőt, azóta az eredeti változat mellett elérhető számítógépen, jétékkonzolokon, valamint okostelefonokon is lehet vele játszani.

(folytatjuk.)

Via: Forbes, National Toys Hall of Fame, Wikipedia

A jó játék, a minőségi játszás nem csak szórakoztat, de tanít és fejleszt is. A képességek és készségek pellengérezése mellett egészen konkrét tudományos összefüggéseket is könnyen meg lehet ismertetni a gyerekkel. Ki tudja, a végén még mérnök vagy fizikus lesz belőle.

Ráadásul, számtalan egyszerű játék otthon, szinte ingyen is elkészíthető. A remek sciencetoymaker.org oldalon járva számtalan remek ötlettel találkozhatunk, amelyek némi barkácsolás után kiváló játékokat adnak a kezünkbe. Nézzünk egy példát a legkönnyebbek közül, amit már óvodáskorban is érdemes megmutatni csemeténknek.

A papírharkály

A hozzávalók igazán egyszerűek. Kerítsünk egy hosszabb befőttes gumit, vagy épp szabás-varráshoz használatos hosszabb gumiszálat. Ha befőttes gumink van, vágjuk el. A lényeg, hogy egy minél hosszabb rugalmas húrunk legyen – ezen fog lógni a harkályunk. A madarat készíthetjük kartonból, de a félfamentes rajzlap is tökéletes. Először egy darabból vágjuk ki a testét és a fejét. Majd a két szárnyát, és egy téglalap alakú kartont – ez utóbbi helyettesíti majd a madár lábát. Az egyes elemek kifestése után ragasszuk fel a két szárnyat. A téglalapot pedig félbehajtva ragasszuk fel a madár hasára – úgy, hogy a törzs alatt egy kis hurok képződjön, amelyen éppen átfér a gumihúr.

Ha a fenti hurokba, befűzzük a húrt, a kartonmadár – ahelyett, hogy szépen lecsúszna a gumi aljáig – előre-hátrafelé kezd el mozogni gyors tempóban, a fejével imitálva a harkály szélsebes kopácsolását. A madár azért nem tud könnyedén leesni, mert súlypontja távol esik a húr vonalától. Ezért, amikor a madár testét húzza a gravitáció, akkor a „lábnál” a húr megtörik. Mivel a fonalunk rugalmas anyagból van, ezt a kihajlást mindig egy visszacsapódás követi. Ez adja a harkályszerű, gyors mozgást – miközben azért ütemről ütemre szépen lassan lejjebb is ereszkedik a madarunk.

Száz szónál is többet mond egy kép, pláne egy videó:

Jó szórakozást!