A szülőket gyakran az őrületbe kergeti a kicsik viselkedése, pedig ők csak a korlátaikat tesztelik: próbálják kideríteni, hol a határ. Ilyenkor a felnőttek dolga, hogy irányt mutassanak, és, hogy mindeközben ne veszítsék el a fejüket. Az önkontroll kifejlesztése lassú folyamat. A végső cél pedig az, hogy a gyerekek ráébredjenek, nem pusztán engedelmeskedniük kell – saját érdekük is a fejlődés.

A fegyelmezés és a büntetések helyett a szakértők elsősorban arra szeretnék felhívni a szülők figyelmét, hogy mutassanak utat csemetéiknek, hogyan tudnak a saját hibáikból tanulni. Ehhez elengedhetetlen az önkontroll kifejlesztése. Mert minden gyereknek szüksége van bizonyos szabályokra és határokra, ha ezek nincsenek, könnyen előfordulhat, hogy elveszettnek érzik magukat a nagyvilágban.

A gyerek-szülő kapcsolat fejlődésének első lépése a bizalom kialakítása. Ez körülbelül az első évben lezárul, a második és harmadik év már az önállósodás, a felfedezések jegyében zajlik – még akkor is, ha csak kis lépésekben haladnak a kicsik. Hat éves korra már olyan fejlettségi szintet érnek el, hogy érettebben tudják kezelni az érzelmeiket, az őket érő impulzusokat. Persze ilyenkor is adódhatnak problémák.

Szülői szempontból az első és legfontosabb dolog a példamutatás. Az olyan szülő, aki nem borul ki apró-cseprő dolgokon, vagy tud olyan módszerről, ami segít megőrizni a nyugalmát remek modell lehet.  Legyen ez a módszer a sport, a meditáció vagy bármilyen művészet. Ez az, amit hétköznap nyelven a háromig számolás gyakorlatának nevezünk: bármi, ami segít a gyerekeknek abban, hogy ők is a jó példát kövessék.

Ha egy gyerek nehezen kontrollálja magát és gyakran verekszik vagy beszél csúnyán, akkor először meg kell keresni a felgyülemlett indulatok forrását. Végig kell ilyenkor gondolni, mi az, amitől feszült lehet. Ha megvan a forrás, akkor érdemes először leülni és megbeszélni a dolgokat, majd megpróbálni változtatni a helyzeten, ami persze nem könnyű. De a vasfegyelemnél mindenképpen jobb és bölcsebb lépés.

Ha pedig látják, hogy gyermekük a fejlődés útjára lépett az önfegyelmezés terén, mindenféleképpen fontos megdicsérni. Ezek az apró megerősítések segítenek neki továbbhaladni a tanulásban és az önbizalom kiépítésében.  Fontos megérteni azt is, hogy egy gyerektől nem várható el állandóan, hogy visszafogja magát, arra is gondolni kell, hogy lehetősége legyen a felszabadult játékra. Amíg az nem veszélyes, hadd szaladjon, kiabáljon, ugráljon pocsolyákba vagy éppen dagonyázzon a sárban – ezek segítenek levezetni az energiáit. A gyerekkor folyamán szép lassan tanulják a gyerekek az önkontrolt, ezt kis lépésekben kell támogatni, egyéni tempóra szabva.

Nagy különbségek vannak abban, hogy ki mikor találja meg a számára megfelelő hivatást. Vannak akik, a kisgyerekkortól álmodott pálya mellett köteleződnek el később, és vannak olyanok is, akik még felnőtt korukban sem érzik magukat helyükön.

Az „igazi” megtalálása összefügg az identitás, a személyiség fejlettségével, ami szintén különböző ütemben formálódik mindenkinél.  Figyelembe kell venni azt is, hogy ehhez társul az, hogy a modern idők fiataljai nehezen fogadják, ha valaki parancsolni akar nekik és gyakran a segítő szándékot is félreértelmezik.

A megoldásához, az útmutatáshoz ismerni kell a gyerekek tulajdonságait és érdeklődési köreit. A tanácsok, amiket a felnőttek építőjelleggel adnak, igazodjanak ezekhez, így könnyebb lesz az elfogadás is. Másik érzékeny terület lehet az elvárások kérdésköre: ha ezek túl nagyok, akkor szorongást okoznak a diákokban, ami pedig még inkább megnehezíti a döntést.  Persze, érdemes inspirálni a gyerekeket, de nem túl korán, mert ami figyelemfelkeltésnek indult gyakran válhat görcsös tenni akarássá.

Körülbelül 10 éves kortól finoman lehet terelgetni, akár játékosan is, hiszen ez fontos kiegészítője a tanulásuknak. A társasjátékok a másokhoz való viszonyt, a magatartást fejlesztik, a szabadidős játékok pedig a saját maguk megismeréséhez adnak segítséget.

Később, már a középiskolai években fejlődik igazán az identitás, ami a pályaválasztásra és a felkészülésre is hatással van. Itt még nem feltétlenül köteleződnek el a diákok valami mellett, de a továbbtanulás szempontjából fontos értékek formálódnak ilyenkor. Fontos, hogy nincs objektíven jó pályamodell: fontos lehet az egyetemekre, főiskolákra való azonnali bejutás, de az sem ritka, hogy valaki inkább külföldre megy tapasztalatokat gyűjteni, esetleg itthon áll munkába.

Szerencsére szakemberekhez is lehet fordulni, ha nagy dilemma a pályaválasztás: akár konkrét kérdésekkel vagy önismereti céllal is várják a szakemberek az ifjú tévelygőket. Fontos a tájékozottság, érdemes minél többet megtudni egy-egy szakmáról. Ezért jó kezdeményezés, ha a középiskolák beszélgetéseket szerveznek különböző foglalkozások képviselőivel. Így megelevenedhetnek a gyakran távolinak tűnő jövőképek a gyerekek fejében – milyen is lesz majd dolgozni?

Többnyire alsó tagozatos korukra már gördülékenyen tudnak olvasni a gyerekek, idáig viszont több lépcsőt is végig kell járniuk. Vajon észreveszik a szülők, ha valahol elakadnak a gyerekek? Összegyűjtöttük milyen gyakorlatokkal lehet a kicsiket tréningezni, hogy ne legyen mumus az iskolai hangos olvasás.

Három éves korukra a gyerekek általában már utánozzák a felnőttek beszélgetéséből eltanult hangokat, ritmusokat. Reagálnak a gesztusokra és az arckifejezésekre így arra is, ha mesélünk nekik és leírjuk a különböző karaktereket. Eközben akár a könyv illusztrációit és a betűket is megfigyelhetik, ismerkedhetnek velük. Ezzel egy időben már próbálnak rajzolgatni és firkálni a kicsik, ami szintén az olvasási készség kifejlődésének a folyamatába illeszkedik. A következő időszakban, ami a háromtól négy éves korig tart, egyre inkább kezdik élvezni a különböző történeteket, és megértik a mögöttes üzeneteket is. Kísérleteznek az írás és olvasás műveletével. Ötévesen már imitálják az olvasást, egyszerű történeteket mesélnek el. De vigyázat: az iskolapadba beülve nem feltétlenül kell már tudniuk olvasni, azért érkeznek oda a gyerekek, hogy mindent alaposan, az alapoktól elsajátítsanak.

A szülők sokszor elkövetik azt a hibát, hogy a gyakorlást azonosítják a könyv fölött görnyedéssel és az állandó ismételtetéssel. Ez is hasznos, de pár apró gyakorlattal, sokkal látványosabb eredményeket lehet elérni. A legkisebbeknek, az elsős korosztálynak játékosabb megoldásokkal kell előállni.

1. Jó ötlet a hanganalízissel, a dobbantós és a tapsolós játékokkal próbálkozni: válasszanak ki két hangot. Beszéljék meg a gyerekekkel, hogy ha hallják az egyiket, akkor dobbantanak a lábukkal, míg ha a másikat hallják, tapsolnak egyet. Így megtanulják elkülöníteni a különböző betűket és a reakcióidejük is javul.

2. A gyorsolvasást is lehet gyakoroltatni, a látószög növelésével. Vetítsenek ki rövid időre pár ábrát írásvetítő segítségével, kérjék meg a gyerekeket, hogy figyeljék meg ezeket, majd emlékezetből rajzolják le az ábrákat ugyanolyan elrendezésben, ahogyan a kivetített képen látták. A gyerekeknek eleinte 10 másodpercnyi időt adjanak a megfigyelésre, de ezt később akár a felére is lecsökkenthetik.

3. A szókincsfejlesztés is fontos, ahhoz, hogy gördülékenyen menjen az olvasás. Erre való a klasszikus szógyűjtéses feladat. Kérjék meg a gyerekeket, hogy a megadott magánhangzókkal mondjanak szavakat.

4. A betűkihagyás javítására is vannak játékos módszerek. Olvastassanak a kicsikkel először némán, majd hangosan különböző szavakat, amikből hiányzik egy-egy betű. Kérjék meg őket, hogy próbálják ezeket helyesen felolvasni. Az elején talán kicsit döcögősen fog menni a művelet, de hamar ráéreznek majd az ízére.

5. Adjanak meg szószerkezeteket, olvastassák fel ezeket és végül kérjék meg a gyerekeket, hogy rajzolják le, amit olvastak. Nem feltétlenül kell komplikált mondatokra gondolni, elég két-három szóval kezdeni a játékot.

Ha ezeket a játékokat időről időre előveszik, akkor biztosan elkerülik majd a nyűgös perceket, amiket a kicsik gyakran a tankönyvi mesék fölött töltenek, duzzogva.

Kedves szülők, mit gondolnak a téli ünnepekhez kapcsolódó hiedelemvilágról? Vajon mennyi ideig hasznos, ha hisznek a gyerekek a Mikulás vagy a Jézuska létezésében? Egyértelmű, hogy mesevilágban élni jó dolog. De egy idő után szembe találják magukat az anyukák és apukák a „felvilágosítás” kérdésével.

A kérdéssel kapcsolatban nincsenek univerzális szabályok, hiszen minden gyerek más. Sokan már kiskorukban csak a színtiszta igazat akarják tudni, inkább realisták, mások pedig még nagyobb korukban is képesek gyermeki beleéléssel lesni az égboltot, hátha megjelenik a Mikulás.

A szülők akkor tesznek jót a gyerekekkel, ha az ő igényeikhez alakítják a hiedelemvilágot, úgy, hogy az megfeleljen a család értékeinek – ehhez persze ismerni kell a kicsik beállítottságát is.

Vannak, akiknek érdemes többet mondani a valóságról. De van olyan korszak is, amikor a gyerekek a legártatlanabb dolgokban is képesek hinni, ez teszi ki a játékaik tartalmát is. Előfordulhat, hogy már érzik, hogy az egész csak mese, de jól esik nekik elképzelni, ahogyan a Mikulás a csizmájukba csempészi az ajándékokat, vagy ahogyan a Jézuska meghozza a fenyőfát. Ilyenkor még sokáig, mint egy titkos cinkos, együtt játszanak a szülőkkel. Mert valljuk be, sokszor a nagyobbaknak is jól esik a játék, és a hideg téli napokon ez a szívet melengető hiedelemvilág.

Sokkal nehezebb annak az esetnek kezelése, amikor csalódást vált ki a gyerekekből az „igazság”. Mert előfordulhat az is, hogy ilyenkor megsértődnek és duzzognak.

Mindezeket figyelembe véve, nem feltétlenül a felnőttek tisztje a beavatás. Sokan a többi gyerekkel értekeznek az efféle dolgokról, és ez jól is van így, mert habár kezdetben sok sértődés és vita alapja lehet, végül a nevetés és a jó hangulat fog dominálni.

A nagyobbak vagy lelövik a poént, vagy élvezik, hogy ők is felnőttként vesznek részt a játékban. Az a fontos, hogy ha fenntartjuk a mesevilágot, akkor mi magunk is vegyünk részt benne: szeressük ezt az érzést, azt a hangulatot, amit teremtünk vele. Ha pedig valamelyik gyerek rájön a valóságra, még mindig elmagyarázhatjuk neki, hogy az igazság ellenére jó érzés kicsit tovább fantáziálnia. Ha nekik is tetszik játék, legyünk ebben partnerek. És miért ne tetszene? Ha egyszer édességek és ajándékok érkeznek a misztikus lényektől...

Mint minden fajta titok felfedésénél, itt is talán azt az egy szabályt érdemes betartani, hogy mindig csak annyit mondjunk a gyerekeknek, amennyit kérdeznek, mert valószínűleg csak annyit szerenének tudni, és valószínűleg annyit is értenek majd meg belőle.

Van élet a klasszikus, papírból kivágott hópihéken túl is, igaz picit több eszközre és időre lesz szükség a kivitelezésükhöz, de a végeredmény sokkal színesebb, csillogóbb és különlegesebb lesz. Mutatunk pár példát.

Papírból, kicsit máshogy…:

Hozzávalók:

-        3 darab jégrémes fapálcika vagy orvosi spatula

-        Fehér tempera vagy akrilfesték

-        Fehér papír

-        Olló

-        Ragasztó

-        Ecset

-        Drót

Elkészítés:

Először fogják össze a két lapfát vagy pálcikát úgy, hogy azok egy X-et formáljanak. Erre az X-re ragasszák rá a harmadik pálcát vízszintesen. Ha megszáradt az alap, akkor az egészet fessék le a fehér festékkel – most ennek is szüksége van egy kis száradási időre. Ezután a díszítés következik. A legegyszerűbb módja, ha fehér papírból apró, rövid csíkokat vágnak, és ezt szórják a beragasztózott alapra. Az utolsó lépés, az akasztó elkészítése: a drótot ragasszák a hópehely hátuljára – máris kész. Díszítheti a fenyőfát, de téli ablakdíszként is megállja a helyét. Ráadásul a legkisebbek is el tudják készíteni egy kis segítséggel.

 Gombos – jeges csoda:

Hozzávalók:

-        3 darab jégkrémes fapálcika vagy orvosi spatula

-        Fehér tempera vagy akrilfesték

-        Erős ragasztó, akár ragasztópisztoly

-        Különböző méretű gombok: fehér és átlátszó – de igény szerint természetesen más színek is szóba jöhetnek

-        Drót vagy cérna, az akasztó készítéséhez

Elkészítés:

Ragasztózzák egymáshoz a pálcikákat, úgy ahogyan az előző hópihénél. Ebben az esetben is időt kell szánni a száradásra. Ha ragasztópisztolyt használnak, akkor kevesebb idő is elég, de bizonyos ragasztótípusoknak többre van szükségük. Ha már biztonságosan mozgatható az elkészült csillag, akkor jöhet a fehérre mázolás – ha a gyerekek mindkét oldalát szeretnék kifesteni, akkor nyugodtan engedjék meg nekik. Ha megszáradt a felület, jöhet ismét a ragasztó: tervezzék meg, milyen elrendezésben kerülnek fel a gombok a pálcákra. Végül, a drótos vagy cérnás akasztó elkészítése zárja a munkát.

 Csak csillogósan: gyöngyökből:

Hozzávalók:

-        Drót

-        Különböző méretű és színű műanyag vagy üveggyöngyök

-        Cérna vagy drót az akasztóhoz

Elkészítés:

Vágjanak le három azonos nagyságú drótdarabot. Ezeket csavarják össze úgy, hogy azok egy csillagot formáljanak. Lehet, hogy itt még kelleni fog a szülői segítség, de a következő lépésben, a gyöngyök kiválogatásában és a csillag ágaira való felfűzésben a gyerekek is kivehetik a részüket. Arra kell csak figyelni, hogy az utolsó gyöngy felfűzése után számoljanak úgy, hogy maradjon elegendő drót a lezárásra, így biztosan nem gurulnak le róla a gyöngyök. Az akasztó felerősítésével fenyőfadísznek vagy karácsonyi dekorációnak is használhatják.

Azt hihetnénk az olvasással csak a gyerekek szókincse fejlődik, pedig ennél jóval több haszna van. Bemutatjuk, hogy miért érdemes már egészen kis korukban hozzászoktatni őket az esti mesélés rituáléjához.

A gyerekek életében, fejlődés szempontjából az első pár év különösen meghatározó. Ebben a korban kezdődik meg a beszédfejlődés, a képzelőerő kibontakozása és a szociális kapcsolatok kiépülése, ezért fontos, hogy a kicsik jó alapokat kapjanak.

Kétéves korig a képeskönyvek a legideálisabbak, és mesekönyvre sincs feltétlenül szükség. Annyira fogják élvezni a környezetükről szóló történeteket, mintha azokat könyvből olvasnánk. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy a kitalált mese könnyen befogadható és követhető legyen, célszerű ismerős szereplőkkel és helyszínekkel kezdeni a mesélést.

Arra is bíztathatjuk a gyerekeket, hogy maguk fogjanak neki a mesegyártásnak. Később pedig már lehet a több helyszínen játszódó, több szálon futó és több szereplővel dolgozó történetek közül is válogatni.

Az óvodás kor felé haladva egyre nyitottabbak lesznek a gyerekek a könyvekre, és arra is, hogy saját maguk olvassanak. Először az állatmesék vagy a népmesék közül kerülhetnek ki a kedvenceik. A gyermekek fokozatosan, ezeken keresztül ismerik fel az események közötti összefüggéseket, bizonyos idő eltelte után megtanulják értelmezni a történeteket és a bennük lévő kapcsolatok szerkezetét is átlátják. Persze ebben a korban is nagyon jó, ha fejből mesélünk nekik.

A mesék általában az értékrend alakulására is hatással vannak: a legtöbb történet morális, erkölcsi tanulságtételként szolgál. A jók megütköznek a rosszakkal, és végül a jóság felülkerekedik a gonoszságon.

A mesélés, olvasás rituáléjában a mesék tartalma mellett az együtt töltött idő is nagyon fontos, mert rengeteg pozitív hatás éri a gyerekeket. Ezeket a hatásokat fokozhatjuk, ha nem állunk meg a szavak szintjén: a gyerekek eljátszhatják, elbábozhatják kedvenc történeteiket. Az együttműködés és a szerepek váltogatásának izgalma még érdekesebbé teszi az együtt töltött időt. A szereplők, a mozdulatok és az érzelmek elképzelése az, ami igazán megdolgoztatja a fantáziát, lehetőséget ad az önmagvalósításra és a kreatív gondolkodásra.

A jó játék, a minőségi játszás nem csak szórakoztat, de tanít és fejleszt is. A képességek és készségek pellengérezése mellett egészen konkrét tudományos összefüggéseket is könnyen meg lehet ismertetni a gyerekkel. Ki tudja, a végén még mérnök vagy fizikus lesz belőle.

Ráadásul, számtalan egyszerű játék otthon, szinte ingyen is elkészíthető. A remek sciencetoymaker.org oldalon járva számtalan remek ötlettel találkozhatunk, amelyek némi barkácsolás után kiváló játékokat adnak a kezünkbe. Nézzünk egy példát a legkönnyebbek közül, amit már óvodáskorban is érdemes megmutatni csemeténknek.

A papírharkály

A hozzávalók igazán egyszerűek. Kerítsünk egy hosszabb befőttes gumit, vagy épp szabás-varráshoz használatos hosszabb gumiszálat. Ha befőttes gumink van, vágjuk el. A lényeg, hogy egy minél hosszabb rugalmas húrunk legyen – ezen fog lógni a harkályunk. A madarat készíthetjük kartonból, de a félfamentes rajzlap is tökéletes. Először egy darabból vágjuk ki a testét és a fejét. Majd a két szárnyát, és egy téglalap alakú kartont – ez utóbbi helyettesíti majd a madár lábát. Az egyes elemek kifestése után ragasszuk fel a két szárnyat. A téglalapot pedig félbehajtva ragasszuk fel a madár hasára – úgy, hogy a törzs alatt egy kis hurok képződjön, amelyen éppen átfér a gumihúr.

Ha a fenti hurokba, befűzzük a húrt, a kartonmadár – ahelyett, hogy szépen lecsúszna a gumi aljáig – előre-hátrafelé kezd el mozogni gyors tempóban, a fejével imitálva a harkály szélsebes kopácsolását. A madár azért nem tud könnyedén leesni, mert súlypontja távol esik a húr vonalától. Ezért, amikor a madár testét húzza a gravitáció, akkor a „lábnál” a húr megtörik. Mivel a fonalunk rugalmas anyagból van, ezt a kihajlást mindig egy visszacsapódás követi. Ez adja a harkályszerű, gyors mozgást – miközben azért ütemről ütemre szépen lassan lejjebb is ereszkedik a madarunk.

Száz szónál is többet mond egy kép, pláne egy videó:

Jó szórakozást!

Elitegyetemek reál-szakjain végzett fiatal nők olyan játékcsaládot terveztek, amely szakít a nemi sztereotípiákkal, és a műszaki, építő játékot a lányok számára is vonzóbbá teheti.

Alice Brooks, Bettina Chen és Jennifer Kessler a mérnöki, matematikai tudományok, illetve neurológia szakokon végeztek Amerika legrangosabb egyetemein. Tanulmányaik során – bár egymásra akadtak – feltűnt nekik a régóta ismert tény, hogy milyen kevés lány jár az úgynevezett reál-tudományokat oktató szakokra.

Szó szót követett, és arra jutottak, hogy a gyerekkori játékok is felelősek lehetnek ezért – hiszen ők hárman korai kedvenceik miatt indultak el e „fiúsnak” tartott irányba. Bár szívesen játszottak Barbie babákkal is, a Lego, a logikai játékok és a sakk sem maradtak ki a gyerekkorukból.

Amikor szóba került közöttük, hogy kevés női hallgató van a reál-szakokon, mindhárman egyetértettek abban, hogy a gyerekkori játékok is szerepet játszahtnak abban, melyik nem milyen tudományok irányába mutat később affinitást.

A feismerést – amely persze nem nevezhető forradalminak – tettek is követték. Közösen olyan játékot találtak ki, amely a klasszikus babaházat veszi alapul, azonban a lányok műszaki érzékét is fejleszteni hivatott. Roominate nevű játékukban az épület összeállítása csak az első lépés: a bútorok is összeszerelhető elemekből állnak. Ezen felül, az elektromosságot is a gyerekeknek kell bevezetniük az egyes szobákba. Természetesen biztonságos, alacsony feszültségen.

A három fiatal nő jelenleg egy start-up vállalkozásokat segítő program keretében építi saját játékcégét. A tavaly karácsonyi piac időszakában nagy nyilvánosságot is kapott a játék, így bízhatunk benne, hogy az eredeti ötlet végül sikeresnek bizonyul.

(VIA: Huffington Post)

A XX. század derekán világszerte ismert és elismert lett a Japánból kiindult papírhajtogatás, az origami, amelyet elhivatott művelői már-már művészi szintre fejlesztettek. Ez az elfoglaltság azonban már kezdők számára is sok sikerélményt tartogat, miközben a gyerekek térlátását is fejleszti – ráadásul szinte ingyenes!

A játék alapját rendszerint egy négyzet alakú egyszerű papírlap adja, amelynek két oldala gyakran különböző színű. Ezt a lapot csak hajtogatni szabad a „keményvonalas” origamisták szerint – az olló és a ragasztó már nem része a játéknak! Ez annak ellenére így alakult, hogy a játék elterjedésének hajnalán, a XVII. századi Japánban még gyakran nyúltak vágóeszközért hajtogatás közben. (Igaz, hogy az ázsiai szigetországgal párhuzamosan nagy keletje volt a papírhajtogatásnak Kínában és több európai országban is.)

Az origami meglepően komplex alakzatokat képes szülni, néhány alaphajtás, alapformula segítségével. Ezeket az úgynevezett Yoshizawa-Randlett rendszer foglalja össze. A legtöbb origami-könyv ezen alaptechnikák bemutatásával kezdi a játék ismertetését. Ezek az alapműveletek a különféle sima és redőzött hajtogatási módokat mutatják be, illetve ezek kombinálásával létrehozott figura-alapokat, amelyekből összetettebb alkotások hozhatóak létre. Az egyszerű hajtások mellett, ismertek az úgynevezett vizes hajtások is. Ilyenkor, vastagabb papírt vagy kartont használnak, amely száradás után nyeri el végső formáját. E módszerrel gömbölydedebb formák, lekerekítettebb élek is létrehozhatóak.

Az internet korában már tankönyvekre sincs feltétlenül szükségünk. Az ehhez hasonló oktató videókból néhány perc alatt megtanulhatjuk az egyszerűbb alakzatokat.

Az origami segítségével hosszas gyakorlás után lélegzetelállító csodákat lehet készíteni. De gyerekünk számára már egészen kis kortól megtaníthatóak az olyan egyszerű tárgyak, mint a sótartó, a papírrepülő, a csákó vagy épp a vitorláshajó. Ez nem csak a kéz-szem kapcsolatot és a finommotoros mozgásokat fejleszti, de a térlátást is. Ezen felül, iskoláskorba érve teljes biztonsággal lesz képes szóban is megfogalmazni a térbeli irányokat, mint a fel-le, jobbra-balra, előtte-mögötte. Mindenképp érdemes tehát néhány délutánt rászánni - hogy utána vízrebocsáthassuk saját papírflottánkat, vagy épp összemérjük fecskefarkú repülőink képességeit. Ne lepődjünkmeg, ha a gyerek hamar túlszárnyal minket!

(Via: Wikipedia 1-2, Nippon. Minden ami Japán)

Egy meglepő kutatás arról számolt be tavaly, hogy hiába lettek sokkal elfoglaltabbak a gyerekek az elmúlt húsz évben, képzelőtehetségüket ez egyáltalán nem befolyásolta. Sőt: a XXI. század gyerekei kreatívabbnak tűnnek mint a múlt századéi.

Az Amerikai Gyerekorvos Akadémia 2007-es jelentése szerint az elmúlt évtizedekben a gyerekeknek egyre kevesebb ideje marad játszani. A közkeletű vélekedés szerint ez rossz hatással lehet a gyermeki fantáziára és kreativitásra.

A vizsgálatok azonban ennek ellentmondani látszanak. Jessica Dillon és Sandra Russ pszichológusok az 1985-ben és 2008-ban készült játék-vizsgálatok eredményeit vetették egybe kutatásuk során. Arra voltak kíváncsiak, hogy a kötetlen játékszituációkban a 6-10 éves korú gyerekek máshogy viselkedtek-e az ezredforduló után, mint huszonhárom évvel korábban. A vizsgálathoz Russ játék-affekciós skáláját (Affect in PLay Scale - APS) használták. Ennek lényege, hogy egy öt perces időkeretben a gyerekek szabadon játszhattak három fakockával és két emberformájú kézibábbal.

Az eredmények cáfolni látszanak a hiedelmeket. A kicsik nem csak hogy fantáziadúsabban játszanak a kutatók szerint, de kevesebb negatív érzésük van a játék során. Változatlan maradt ugyanakkor a pozitív érzések elmondásának, a játék során felmerült gondolatok rendszerezésének és tolmácsolásának képessége. A kutatók meglepetésüknek adtak hangot ennek láttán. Korábbi vizsgálatok ugyanis a kreativitást a játék során mutatott negatív érzésekkel hozták összefüggésbe.

Sandra Russ, a Case Western Reserve University professzora szerint a „jól” játszó gyerekek – tehát akik mélyebben élnek meg érzéseket, és fantáziadúsabbak – más helyzetekben is jobb problémamegoldó képességet mutatnak. Ugyanakkor hangsúlyozta: a játék-készség nincs összefüggésben az intelligencia szintjével.

A kutatók rámutattak, hogy új impulzusként videó- és számítógépes játékok is elérhetőek a gyerekek számára, és lehet, hogy ezekből sajátítják el azon készségeket, amelyeket korábban szituatív szerepjátékokból tanultak meg. Azt is elképzelhetőnek tarják, hogy a céltalan nappali ábrándozás is használ a gyerekeknek a fejlődésben. Russ szerint további kutatásokr van szükség annak feltárására, hogy az érzelmeket megjelenítő és történetszövő szerepjátékok kreativitás-fejlesztő szerepe megváltozott-e.

 (VIA: Science Daily)