A szülőket gyakran az őrületbe kergeti a kicsik viselkedése, pedig ők csak a korlátaikat tesztelik: próbálják kideríteni, hol a határ. Ilyenkor a felnőttek dolga, hogy irányt mutassanak, és, hogy mindeközben ne veszítsék el a fejüket. Az önkontroll kifejlesztése lassú folyamat. A végső cél pedig az, hogy a gyerekek ráébredjenek, nem pusztán engedelmeskedniük kell – saját érdekük is a fejlődés.

A fegyelmezés és a büntetések helyett a szakértők elsősorban arra szeretnék felhívni a szülők figyelmét, hogy mutassanak utat csemetéiknek, hogyan tudnak a saját hibáikból tanulni. Ehhez elengedhetetlen az önkontroll kifejlesztése. Mert minden gyereknek szüksége van bizonyos szabályokra és határokra, ha ezek nincsenek, könnyen előfordulhat, hogy elveszettnek érzik magukat a nagyvilágban.

A gyerek-szülő kapcsolat fejlődésének első lépése a bizalom kialakítása. Ez körülbelül az első évben lezárul, a második és harmadik év már az önállósodás, a felfedezések jegyében zajlik – még akkor is, ha csak kis lépésekben haladnak a kicsik. Hat éves korra már olyan fejlettségi szintet érnek el, hogy érettebben tudják kezelni az érzelmeiket, az őket érő impulzusokat. Persze ilyenkor is adódhatnak problémák.

Szülői szempontból az első és legfontosabb dolog a példamutatás. Az olyan szülő, aki nem borul ki apró-cseprő dolgokon, vagy tud olyan módszerről, ami segít megőrizni a nyugalmát remek modell lehet.  Legyen ez a módszer a sport, a meditáció vagy bármilyen művészet. Ez az, amit hétköznap nyelven a háromig számolás gyakorlatának nevezünk: bármi, ami segít a gyerekeknek abban, hogy ők is a jó példát kövessék.

Ha egy gyerek nehezen kontrollálja magát és gyakran verekszik vagy beszél csúnyán, akkor először meg kell keresni a felgyülemlett indulatok forrását. Végig kell ilyenkor gondolni, mi az, amitől feszült lehet. Ha megvan a forrás, akkor érdemes először leülni és megbeszélni a dolgokat, majd megpróbálni változtatni a helyzeten, ami persze nem könnyű. De a vasfegyelemnél mindenképpen jobb és bölcsebb lépés.

Ha pedig látják, hogy gyermekük a fejlődés útjára lépett az önfegyelmezés terén, mindenféleképpen fontos megdicsérni. Ezek az apró megerősítések segítenek neki továbbhaladni a tanulásban és az önbizalom kiépítésében.  Fontos megérteni azt is, hogy egy gyerektől nem várható el állandóan, hogy visszafogja magát, arra is gondolni kell, hogy lehetősége legyen a felszabadult játékra. Amíg az nem veszélyes, hadd szaladjon, kiabáljon, ugráljon pocsolyákba vagy éppen dagonyázzon a sárban – ezek segítenek levezetni az energiáit. A gyerekkor folyamán szép lassan tanulják a gyerekek az önkontrolt, ezt kis lépésekben kell támogatni, egyéni tempóra szabva.

Nagy különbségek vannak abban, hogy ki mikor találja meg a számára megfelelő hivatást. Vannak akik, a kisgyerekkortól álmodott pálya mellett köteleződnek el később, és vannak olyanok is, akik még felnőtt korukban sem érzik magukat helyükön.

Az „igazi” megtalálása összefügg az identitás, a személyiség fejlettségével, ami szintén különböző ütemben formálódik mindenkinél.  Figyelembe kell venni azt is, hogy ehhez társul az, hogy a modern idők fiataljai nehezen fogadják, ha valaki parancsolni akar nekik és gyakran a segítő szándékot is félreértelmezik.

A megoldásához, az útmutatáshoz ismerni kell a gyerekek tulajdonságait és érdeklődési köreit. A tanácsok, amiket a felnőttek építőjelleggel adnak, igazodjanak ezekhez, így könnyebb lesz az elfogadás is. Másik érzékeny terület lehet az elvárások kérdésköre: ha ezek túl nagyok, akkor szorongást okoznak a diákokban, ami pedig még inkább megnehezíti a döntést.  Persze, érdemes inspirálni a gyerekeket, de nem túl korán, mert ami figyelemfelkeltésnek indult gyakran válhat görcsös tenni akarássá.

Körülbelül 10 éves kortól finoman lehet terelgetni, akár játékosan is, hiszen ez fontos kiegészítője a tanulásuknak. A társasjátékok a másokhoz való viszonyt, a magatartást fejlesztik, a szabadidős játékok pedig a saját maguk megismeréséhez adnak segítséget.

Később, már a középiskolai években fejlődik igazán az identitás, ami a pályaválasztásra és a felkészülésre is hatással van. Itt még nem feltétlenül köteleződnek el a diákok valami mellett, de a továbbtanulás szempontjából fontos értékek formálódnak ilyenkor. Fontos, hogy nincs objektíven jó pályamodell: fontos lehet az egyetemekre, főiskolákra való azonnali bejutás, de az sem ritka, hogy valaki inkább külföldre megy tapasztalatokat gyűjteni, esetleg itthon áll munkába.

Szerencsére szakemberekhez is lehet fordulni, ha nagy dilemma a pályaválasztás: akár konkrét kérdésekkel vagy önismereti céllal is várják a szakemberek az ifjú tévelygőket. Fontos a tájékozottság, érdemes minél többet megtudni egy-egy szakmáról. Ezért jó kezdeményezés, ha a középiskolák beszélgetéseket szerveznek különböző foglalkozások képviselőivel. Így megelevenedhetnek a gyakran távolinak tűnő jövőképek a gyerekek fejében – milyen is lesz majd dolgozni?