A szülőket gyakran az őrületbe kergeti a kicsik viselkedése, pedig ők csak a korlátaikat tesztelik: próbálják kideríteni, hol a határ. Ilyenkor a felnőttek dolga, hogy irányt mutassanak, és, hogy mindeközben ne veszítsék el a fejüket. Az önkontroll kifejlesztése lassú folyamat. A végső cél pedig az, hogy a gyerekek ráébredjenek, nem pusztán engedelmeskedniük kell – saját érdekük is a fejlődés.

A fegyelmezés és a büntetések helyett a szakértők elsősorban arra szeretnék felhívni a szülők figyelmét, hogy mutassanak utat csemetéiknek, hogyan tudnak a saját hibáikból tanulni. Ehhez elengedhetetlen az önkontroll kifejlesztése. Mert minden gyereknek szüksége van bizonyos szabályokra és határokra, ha ezek nincsenek, könnyen előfordulhat, hogy elveszettnek érzik magukat a nagyvilágban.

A gyerek-szülő kapcsolat fejlődésének első lépése a bizalom kialakítása. Ez körülbelül az első évben lezárul, a második és harmadik év már az önállósodás, a felfedezések jegyében zajlik – még akkor is, ha csak kis lépésekben haladnak a kicsik. Hat éves korra már olyan fejlettségi szintet érnek el, hogy érettebben tudják kezelni az érzelmeiket, az őket érő impulzusokat. Persze ilyenkor is adódhatnak problémák.

Szülői szempontból az első és legfontosabb dolog a példamutatás. Az olyan szülő, aki nem borul ki apró-cseprő dolgokon, vagy tud olyan módszerről, ami segít megőrizni a nyugalmát remek modell lehet.  Legyen ez a módszer a sport, a meditáció vagy bármilyen művészet. Ez az, amit hétköznap nyelven a háromig számolás gyakorlatának nevezünk: bármi, ami segít a gyerekeknek abban, hogy ők is a jó példát kövessék.

Ha egy gyerek nehezen kontrollálja magát és gyakran verekszik vagy beszél csúnyán, akkor először meg kell keresni a felgyülemlett indulatok forrását. Végig kell ilyenkor gondolni, mi az, amitől feszült lehet. Ha megvan a forrás, akkor érdemes először leülni és megbeszélni a dolgokat, majd megpróbálni változtatni a helyzeten, ami persze nem könnyű. De a vasfegyelemnél mindenképpen jobb és bölcsebb lépés.

Ha pedig látják, hogy gyermekük a fejlődés útjára lépett az önfegyelmezés terén, mindenféleképpen fontos megdicsérni. Ezek az apró megerősítések segítenek neki továbbhaladni a tanulásban és az önbizalom kiépítésében.  Fontos megérteni azt is, hogy egy gyerektől nem várható el állandóan, hogy visszafogja magát, arra is gondolni kell, hogy lehetősége legyen a felszabadult játékra. Amíg az nem veszélyes, hadd szaladjon, kiabáljon, ugráljon pocsolyákba vagy éppen dagonyázzon a sárban – ezek segítenek levezetni az energiáit. A gyerekkor folyamán szép lassan tanulják a gyerekek az önkontrolt, ezt kis lépésekben kell támogatni, egyéni tempóra szabva.

Kedves szülők, mit gondolnak a téli ünnepekhez kapcsolódó hiedelemvilágról? Vajon mennyi ideig hasznos, ha hisznek a gyerekek a Mikulás vagy a Jézuska létezésében? Egyértelmű, hogy mesevilágban élni jó dolog. De egy idő után szembe találják magukat az anyukák és apukák a „felvilágosítás” kérdésével.

A kérdéssel kapcsolatban nincsenek univerzális szabályok, hiszen minden gyerek más. Sokan már kiskorukban csak a színtiszta igazat akarják tudni, inkább realisták, mások pedig még nagyobb korukban is képesek gyermeki beleéléssel lesni az égboltot, hátha megjelenik a Mikulás.

A szülők akkor tesznek jót a gyerekekkel, ha az ő igényeikhez alakítják a hiedelemvilágot, úgy, hogy az megfeleljen a család értékeinek – ehhez persze ismerni kell a kicsik beállítottságát is.

Vannak, akiknek érdemes többet mondani a valóságról. De van olyan korszak is, amikor a gyerekek a legártatlanabb dolgokban is képesek hinni, ez teszi ki a játékaik tartalmát is. Előfordulhat, hogy már érzik, hogy az egész csak mese, de jól esik nekik elképzelni, ahogyan a Mikulás a csizmájukba csempészi az ajándékokat, vagy ahogyan a Jézuska meghozza a fenyőfát. Ilyenkor még sokáig, mint egy titkos cinkos, együtt játszanak a szülőkkel. Mert valljuk be, sokszor a nagyobbaknak is jól esik a játék, és a hideg téli napokon ez a szívet melengető hiedelemvilág.

Sokkal nehezebb annak az esetnek kezelése, amikor csalódást vált ki a gyerekekből az „igazság”. Mert előfordulhat az is, hogy ilyenkor megsértődnek és duzzognak.

Mindezeket figyelembe véve, nem feltétlenül a felnőttek tisztje a beavatás. Sokan a többi gyerekkel értekeznek az efféle dolgokról, és ez jól is van így, mert habár kezdetben sok sértődés és vita alapja lehet, végül a nevetés és a jó hangulat fog dominálni.

A nagyobbak vagy lelövik a poént, vagy élvezik, hogy ők is felnőttként vesznek részt a játékban. Az a fontos, hogy ha fenntartjuk a mesevilágot, akkor mi magunk is vegyünk részt benne: szeressük ezt az érzést, azt a hangulatot, amit teremtünk vele. Ha pedig valamelyik gyerek rájön a valóságra, még mindig elmagyarázhatjuk neki, hogy az igazság ellenére jó érzés kicsit tovább fantáziálnia. Ha nekik is tetszik játék, legyünk ebben partnerek. És miért ne tetszene? Ha egyszer édességek és ajándékok érkeznek a misztikus lényektől...

Mint minden fajta titok felfedésénél, itt is talán azt az egy szabályt érdemes betartani, hogy mindig csak annyit mondjunk a gyerekeknek, amennyit kérdeznek, mert valószínűleg csak annyit szerenének tudni, és valószínűleg annyit is értenek majd meg belőle.

A Cincinatti Egyetem friss kutatásából kiderül, hogy egyre többször bízzák a televízió gondjaira gyermekeiket a szülők, míg ők a háztartásban vagy a ház körül adódó feladatokat látják el.

A kutatást az egyetemen frissen végzett Sue Schlembach végezte. A kérdőíves felmérésben, amelyet túlnyomórészt nők válaszoltak meg, négy területet vizsgált meg a kutató.

(1.) A szülők azt hiszik-e, hogy a tévé vagy videó nézés fontos ismeret-átadó tevékenység?

(2.) Fontosnak tartják-e, hogy gyerekükkel együtt nézzenek műsorokat?

(3.) Szabnak-e korlátokat a tévézéshez, például, hogy mely műsorokat és milyen hosszan nézhet a gyerek?

(4.) Alapvetően hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy gyermekük a képernyő előtt ragad?

A kutatás eredményei egybevágtak a más tanulmányok által is azonosított szomorú trenddel: a tévé legtöbbször a gyerekek lekötésére szolgál, amíg a szülők házimunkát végeznek. A megkérdezettek 48 százalékának háztartásában akkor is ment a tévé, amikor igazából senki sem nézte azt, a családok több mint felében pedig a közös étkezések alatt is be volt kapcsolva a készülék.

A kutató a Science Daily tudományos hírportál írása szerint úgy nyilatkozott, hogy kutatását az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája (AAP) ajánlása inspirálta. A szakmai szervezet a tévézés minden formáját kerülendőnek minősítette két éves kor alatt. Efölött pedig csak a szülőkkel közös tévézést tartják üdvözlendőnek, amikor a látottakat azonnal meg tudják beszélni a gyerekkel.

Ennek ellnére azt hangsúlyozta, hogy nem célja elítélni senkit. Pusztán fel szeretné hívni a szülők figyelmét néhány fontos tényre. Például arra, hogy az étkezések igen fontos alkalmak a kisgyerekek életében. Ezért ilyenkor személyes interakcióra, párbeszédre kell törekedni velük. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a tévékészülék a legtöbbször a lakás központi helyiségében van elhelyezve. Így, ha olyankor is megy az adás, amikor senki sem nézi kifejezetten, a háttérzaj például hagyományos játékok közben is zavarhatja a gyereket.

(VIA: ScienceDaily)